VAN-E SAPKÁJA?
Mi baja van a TIFF-nek Kolozsvárral, és fordítva
Balázsi-Pál Előd utolsó frissítés: 15:43 GMT +2, 2010. június 7.Az imidzs építése pénzbe kerül. A filmfesztivál Budapesttel rémisztgeti az önkormányzatot, hátha így megértik, mennyibe.
Legutóbb Tudor Giurgiu, a TIFF igazgatója fakadt ki, meglehetősen furcsa pillanatban, pont a rendezvény megnyitóján, és a közönség nagy része valószínűleg egyáltalán nem értette, hogy a hosszúra nyúlt beszéd mögött mi van.
Ami átjött, az a felszín: hogy az önkormányzat nem támogatja eléggé a rendezvényt. Az egy dolog, hogy nem volt szép Giurgiutól pont a megnyitón előjönni ezzel, pont a polgármester beszéde után, miközben a város mégiscsak 400 ezer lejjel támogatta a rendezvény létrejöttét, amihez még például területek használatba adása is hozzájön.
Válság van, vágják a közalkalmazotti fizetéseket, a kolozsvári önkormányzat sem dúskál a pénzben. És nem a TIFF az egyetlen rendezvény, amit támogatni kell. Más városokban van ugyan példa arra, hogy milliós költségvetésű rendezvényeket nagyvonalúan támogat az önkormányzat, de olyan példa is, hogy az önkormányzat legfeljebb infrastruktúrájával segíti a rendezvényt, de anyagilag nem.
Prioritás kell legyen egy olyan rendezvény támogatása, amely már elég nagy ahhoz, hogy megálljon a saját lábán – értsd: komoly szponzorpénzek bevonzására képes, magas jegybevételei vannak stb.?
Ha az önkormányzat többet ad a TIFF-nek, akkor azt az összeget el is kell vennie valahonnan. De honnan? A kisebb rendezvényektől, amelyek léte egy párszáz vagy párezer lejes támogatáson múlik? Honnan adjon, mikor évek óta nincs elég pénze megfelelően rendezni a filharmónia helyzetét?
Mennyire jogos hát a panasz? Emil Boc polgármesterként évekkel ezelőtt tett egy ígéretet arra, hogy minden évben százezer euróval támogatják a TIFF-et, és a hivatal eleget is tesz a mai napig ennek az ígéretnek. Csakhogy eközben a rendezvény tovább nőtt, megduplázódott a költségvetése, és a szervezők úgy érzik, nem szabad megtorpanniuk, ha valóban naggyá akarnak válni. Az önkormányzatnak ezért az összegért pedig nem lehetnek ugyanazok az elvárásai, mint régebb, mivel az összköltségvetésnek jóval kisebb százalékát állják. Giurgiu meglátásában ez az összeg már csak arra elég, hogy a városban tartsák a fesztivált, arra nem, hogy még köszönetet is mondjanak érte.
Hálátlanság? A TIFF Kolozsvár legismertebb rendezvénye, elsősorban neki köszönhető, hogy a várost nem csak a focirajongók ismerik (szerencsére egyre szélesebb körben). Ha a város évente százezer eurót költene imidzsépítésre vagy promócióra, közel sem lenne ekkora hozadéka. Persze hiba lenne azt állítani, hogy itt semmi más nem történik, hiszen például a Kolozsvári Állami Magyar Színház érdemeit sem szabad elhallgatni, de míg a színház intézményként egy szűkebb célközönségnek szól, a TIFF eseményként egy sokkal szélesebb réteget szólít meg, hatékonyan.
A TIFF ma már képes arra, hogy párhuzamosan akár 7-8 teremben zajló vetítésen produkáljon teltházat, miközben még néhány workshop, sajtótájékoztató, kiállítás, koncert vagy parti is zajlik. Ez pedig egyrészt remek benyomást kelt a városba látogató idegenekben, másrészt pedig képes elhitetni a városlakók eléggé jelentős, véleményformálónak számító részével, hogy egy világvárosban él.
Szóval ha az nem is igaz, hogy a város halott lenne a filmfeszt nélkül, mindenképpen megszenvedné a hiányát. Vagy lehet úgy is számolni, mekkora ráfordításba kerülne a városnak egy ilyen szintű, tartalmas szórakoztatást nyújtó saját esemény megszervezése, amely képes megmozgatni a lakosság egytizedét. Ez nem arról szól, hogy hozunk egy pár jó filmet: ezek a filmek önmagukban párszáz nézőt csalnának be a moziba, maximum. Itt egy koncepcióról van szó, ami működik. Ezért van még a legobskúrusabb alkotásokon, a legkényelmetlenebb termekben is teltház, ezért zsongnak az előterek, ezért nem lehet már napokkal előre sem jegyet venni több vetítésre.
És akkor azt még ki sem számoltuk, mit hoz a városnak gazdaságilag a rendezvény. Mert a költségvetésük elég szép részét itt költik el, a városban, plusz az ide érkező vendégek is itt költekeznek. A jegybevételek utáni adó szintén ide folyik be. És ha mindez együtt nem ér a városnak többet, mint százezer euró, akkor azért valahol érthető Giurgiu hozzáállása.
Egyébként nekem úgy tűnt, nem elsősorban azzal van baja a TIFF-vezetésnek, hogy az önkormányzat túl keveset ad. Hanem azzal, hogy minden évben az utolsó pillanatokig halasztódik a szerződések megkötése, hogy hosszú hónapokig csak ígéretek vannak, és mire aláírják a szerződéseket, már rég le van szögezve a rendezvény költségvetése, amire egyáltalán kiderül, mi van a bevételi oldalon. Ami ugye attól rossz, hogy ha utolsó pillanatban elesnek egy támogatástól, már képtelenség csökkenteni a kiadásokon.
És az sem lehet kellemes, hogy miután a kolozsvári cégek közül sokan, akik támogathatnák a rendezvényt, a kisujjukat sem mozdítják, és ez senkinek sem fáj, abban a pillanatban, amikor egy kétes hírű cég beszáll a szponzorok közé, sokan felhördülnek. Pedig a minőséghez pénz is kell, és a pénzzel néha kompromisszumok is járnak.
Ilyen körülmények közt érthető, hogy néha elfáradnak a szervezők. Főleg, ha közben még valaki le is kurvázza őket, mert több pénzt mernek kérni. De a TIFF nem fog elköltözni. Ha a színvonalat folyamatosan tovább akarják növelni, nem lesz közben 5-6 évük, hogy újra felépítsenek egy ilyen közönséget, mint ami itt vár rájuk minden évben. Amikor Tudor Giurgiu azt fejtegette, hogy Budapestre költöznének, ő sem gondolta komolyan. Ez csak azt jelentette, máshol jobban megbecsülnék ezt az eseményt.
Egyébként nem Giurgiuék az egyetlenek, akik nincsenek megelégedve az önkormányzati támogatással. Pászkány Árpád a múlt héten, a Krónikának adott interjújában elmondta: a CFR 1907 kap ugyan 250 ezer euró támogatást, de ehhez képest a stadionért 570 ezer eurós ingatlanadót fizet évente. Azonkívül a helyi tanács megkapja a jegybevételek és reklámból befolyt összegek 5 százalékát is – ami Pászkány számításai szerint újabbb 530 ezer eurót tesz ki. Így biztos megéri Kolozsvár tanácsának, hogy támogassa a kolozsvári sportéletet, kultúrát, akármit.
Még egy dolog: ha egy rendezvény veszteséges, akkor az vagy azért van, mert hozzá nem értők szervezik, vagy azért, mert a szervezők a saját zsebük megtömésével okozták a hiányt. Ha pedig egy rendezvény nyereséges, akkor az milyen szemétség, hogy a szervezők a várostól kérnek pénzt érte, ami aztán a saját zsebükben landol. Ha van sapkájuk, ha nincs. Na azért.
Voltam már abban a balszerencsés helyzetben, hogy részt vettem olyan tanácsülésen, amikor az önkormányzat éppen különböző támogatások kiosztásáról döntött. Mennyit kapjon az U és mennyit a CFR? Mennyit kapjanak a civil szervezetek, és mire?
Soha nem láttam azt, hogy egy elvrendszer érvényesült volna, csak elvtelen érdekharcokat láttam. A stratégiai döntések pedig nem így születnek. És főleg nem így kellene szülessenek egy olyan városban, amely városbrandet akar kialakítani, amely Európa kulturális fővárosa szeretne lenni 2020-ban.
Tudor Giurgiu túl agresszív volt, rosszul időzített, és lehet, hogy túl sokat akar. De amibe leginkább belefáradt, az az elvek mellőzése az érdekekkel szemben.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!