HAUTE COULTOU
Újévi fogadalom helyett
Balázsi-Pál Előd utolsó frissítés: 17:39 GMT +2, 2009. január 14.Itt vagyok, január közepén, célok nélkül benne az évben, és máris olyan ez, mint amikor szabadságot veszel ki, és eldöntöd, hogy semmit sem akarsz csinálni.
Jó így kezdeni az évet, semmit nem ígérgetni önmagamnak. Ez az az év, amikor nem akarok leszokni semmiről, nem akarok eljutni sehová, nem akarok spórolni semmire, és még csak a szakmai siker sem érdekel.
Minderre van magyarázatom is: szilveszter környékén annyira levert a hűlés, hogy eszembe se jutott újévi fogadalmakon gondolkodni. Így visszagondolva ez talán szerencsés helyzet, de akkor ez nem tűnt fel, épp elég volt azon szomorkodni, hogy oda a szilveszter éjszakai buli, és sötétpirosan sajog az orrom.
Most meg itt vagyok, január közepén, célok nélkül benne az évben, és máris olyan ez, mint amikor szabadságot veszel ki, és eldöntöd, hogy semmit sem akarsz csinálni, csak pihenni, olvasgatni,
megnézni néhány epizódot a Midsomer Murdersből,
és azzal be is éred. Aztán egy-két nap után jelentkezik az a kellemetlen viszketegség, amit unalomnak hívunk jobb híján, és arra késztet, hogy félóránként kinyissuk a hűtőajtót vagy cukorkát nassoljunk, vagy egymás után gyújtsunk rá a cigikre, vagy egy órán belül bevegyük a napi vitaminadagunk háromszorosát. Próbálsz semmittenni, de nem megy.
Franc gondolta volna, de az újévi fogadalmakkal is így van. Mégiscsak jó lenne például leszokni a cigiről. Na de így, hogy még csak meg se fogadtam magamnak, hogy leszokom... hát kinek van így lelkiereje? Bezzeg két évvel ezelőtt, amikor január elsejét azzal kezdtem, hogy nem gyújtottam rá, milyen jól ment! És még úgy is csak tíz napig bírtam, pedig hogy megfogadtam, hogy én aztán többet nem. Na de ahhoz képest idén esélyem sincs.
És milyen jó lenne betervezni egy nagy nyári kirándulást is, a barátaim már szinte mind tudják, mikor és hova mennek. A volt munkatársam például Stockholmba foglalt hülyeolcsó repjegyet. Ő biztosan kitalálta már szilveszter előtt, hova akar utazni idén. Nem mint én,
én majd kapkodhatok, és a végén valamiért
úgysem jön majd össze, aztán ülhetek otthon a tévé előtt.
Meg ugye ott van a lakásvásárlás is. Már tavaly be kellett volna költözni, de az egész átcsúszott erre az évre, most meg az én mulasztásom miatt biztosan idén se lesz semmi belőle. Legalább ennyi eszembe juthatott volna, ezt szentül kellett volna fogadni, hogy idén, ha törik, ha szakad, én márpedig beköltözöm.
És ha nem költözöm, akkor meg spórolni sem lesz mire, bútorvásárlás helyett csak úgy fog folyni ki a pénz a kezem közül. Csak rágondolok, és jön, hogy jajveszékeljek, szórjam a hamut a fejemre meg felszíni vágásokat ejtsek az alkaromon.
Szakmai sikerek. Hmmm...
vajon a főnökeim olvassák a Transindexet?
Belegondolni sem akarok, mi lesz, ha ez kiderül. És most is csak rontom az esélyeimet, ki látott már ilyent, arról írok, hogy miért nem írok jól, és őszintén: bizonyára nem úszom meg. Ahogy ismerem őket, még képesek és végigolvassák, csak hogy aztán legyen mivel a sarokba szorítaniuk. Ebből a szempontól sem vagyok túl jó helyzetben, hányan aggódnak még ebben az országban amiatt, hogy mit szól a főnökük ahhoz, hogy mit ír a sajtó?
Nem tudom, lehet-e ilyent csinálni, január közepén újévi fogadalmakat pótolni, mindenesetre most már biztosan tudom, mit fogadok meg: hogy jövőben január elsején, az első órában megteszem az újévi fogadalmaimat. Még mindig jobb megszegni őket, mint ahogy most vagyok velük.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!