LEGMERÉSZEBB ÁLMAINK
Sajnos megjósoltam Dancsot és Bölönit
Balázsi-Pál Előd utolsó frissítés: 09:21 GMT +2, 2008. október 28.Nem az a baj, hogy lopják az ötleteimet, és nem is az, hogy félreértik őket, hanem az, hogy a kettőt egyszerre teszik.
Valamikor 2007. augusztusában írtam egy fütyit annak kapcsán, hogy a PNL fontolóra vette, hogy Nadia Comăneci legyen az EP-választási listájuk vezetője. Idézek:
„(...) hogyan erősíthetne a Tőkés-Markó szövetség, amely már a kampány előtt bedobta legnagyobb neveit?
Próbálkozhatnak például Bölöni „Loţival”, akit mindenki ismer, vagy Dancs Annamarival – elvégre a politikus-tandemen kívül ő az egyetlen erdélyi sztár, ráadásul a politikusokkal ellentétben ő tényleg komolyan gondolja már karrierje elejétől a vidékiek megszólítását.”
Túl azon, hogy eleve mennyire hülye helyzet, ha az ember saját magát idézgeti, még hülyébb az, hogy egyesek pont akkor vesznek komolyan, amikor nem kéne.
Az idén nyári helyhatósági választások előtt az MPP volt az első, akit megihlettem: megkeresték Bölönit, aki első körben igent mondott felkérésükre. De ez még hagyján, ebben legalább volt némi logika, és Bölöni idejében meg is gondolta magát annak rendje és módja szerint.
Ennél sokkal abszurdabb az, hogy az RMDSZ szép csendben elindítja képviselőjelöltnek Dancs Annamarit az észak-amerikai, dél-amerikai és ausztráliai szavazókerületben. Szóval ez a cikknek igazából róla kellene szólnia, csak hát én már rég eldöntöttem, hogy nem írok róla.
Különben is, hogy tudnám megközelíteni ezt az ügyet? Annamari politikusi kvalitásait kellene méltatnom vagy kritizálnom? Milyen alapon? Ami nincs, arról jobb nem beszélni. De arra azért mégiscsak kíváncsi vagyok, hogy bírná a politika mindennapi vádaskodásait az a művésznő, aki egyszer pert indított azért, mert egy humorista szerint szar az új lemeze.
De nem akarom megszegni az ígéretem, továbbra is kuss van Annamariról, itt nem ő a hibás, ő egyszerűen beleesett abba a csapdába, hogy könnyebb igent mondani, mint nemet. Nekem most tényleg nem vele van bajom, hanem azzal a zseniális kampánystratégával, akinek egyszercsak kipattant a fejéből, hogy mi lenne, ha pont őt jelölnék.
Hogyhogy ez nem jutott eddig senkinek sem eszébe? – tehette fel a stratéga a költői kérdést. Igen, tudom, költői kérdésre nem szokás válaszolni, de én jelentkezem, épp csak ki nem esem a padból. Kéremalássan, nekem ez már eszembe jutott! És gyorsan le is írtam, nehogy valaki más találja ki előttem. Ez az én szellemi termékem, szerzői jog védi, meg minden, ne tessék csak úgy eltulajdonítani!
Leírtam, már egy éve, hogy ne másnak jusson eszébe, és hogy elejét vegyem ennek az egésznek. Hogy egyértelmű legyen, mennyire rossz ötlet. Szar, ha úgy tetszik.
Ehhez képest most úgy érzem magam, mintha Örkény Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók című egypercesének a szereplője lennék. Ott ülök az autóban, amit tizenkét darab háromlábú kutya vontat, és még a kéziféket is behúzta valaki, ha jól sejtem. A lényeg a novella címében van.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!