CSEMERBŐL VEDERBE
Miért nem jutott el a pezsgő visszadugásáig sem Ponta?
Balázsi-Pál Előd utolsó frissítés: 20:14 GMT +2, 2014. november 17.Valami egészen elképesztő bravúrra van szükség, hogy esélyes jelöltként a kampányban valami olyat művelj, amivel nemhogy nem magadnak hozol voksokat, hanem ehelyett az ellenfeled szavazatait maximalizálod.
Victor Ponta tanult az akkori esetből, és nem akart ugyanabba a hibába esni. Így esett hát cseberből vederbe. Mert ahhoz valami egészen elképesztő bravúrra van szükség, hogy esélyes jelöltként a kampányban valami olyat művelj, amivel nemhogy nem magadnak hozol voksokat, hanem ehelyett az ellenfeled szavazatait maximalizálod. Az első fordulós, külföldi szavazókörzetek körüli mizéria pedig pont egy ilyen húzás volt. Megfelelően időzített, kiválóan targetált, érzelmi húrokat pengető, orbitális gecóság volt, amit Johannis legjobban fizetett kampánytanácsadói sem rakhattak volna össze ennél szebben.
Ponta csapata nagyon jól tudta, hogy a külföldön szavazók legalább háromnegyede nem rá fogja ütni a pecsétet, így megpróbálták minimalizálni a kárt az általuk ismert legegyszerűbb módszerrel: a szavazás ellehetetlenítésével. 50 százalék körüli részvételnél százezer szavazat több mint egy 1 százalékot jelent, ami szoros verseny esetén sorsdöntő tud lenni. Csakhogy a PSD nem számolt azzal, hogy a gépezete olyannyira olajozottan működik, hogy szinte minden nagy európai városban botrányba fullasztja a voksolást. És nem számolt azzal sem, hogy annak a pár ezer nem őket támogató voksnak a megúszása milyen következményekhez vezethet két héttel később.
Mert ez volt a választások fordulópontja. Romániában már hagyománya van annak, hogy az első fordulóban második helyen végző jelölt fordítani tud – ez Traian Băsescunak is sikerült –, de az, hogy valaki 30 százalékról indulva 54 fölé tornázza föl magát (abszolút számokban lazán megduplázva szavazatait), miközben az esélyesebb, az első fordulóban 40 százalék fölött teljesítő jelölt csak 5 százalékot tudjon javítani, példátlan.
A fordulatnak több oka is van, ezek közül a legfontosabb az, hogy a végkimenetelt nem az első körben más jelöltekre szavazók, hanem az akkor távol maradók voksai döntötték el. Klaus Johannis okosan ismerte fel, hogy nem a pár százaléknyi szavazatot maguk mögött tudó jelöltekkel kell egyezkednie, hiszen az első körben jobboldali jelöltekre (Elena Udrea, Monica Macovei) szavazók többsége mindenképp őt fogja támogatni, a kisebbségiek szintén, ezért explicite ki is mondta, hogy ő senkivel nem egyezkedik. Ezzel pedig egy olyan jelölt képét mutatta fel a távolmaradóknak, aki nem megalkuvó, nem a saját érdekeit keresi, és nem hajlandó elvtelen kompromisszumok megkötésére.
Ennél sokkal fontosabb volt azonban az az elégedetlenségi hullám, amit a külföldi szavazókörzetek körüli botrányok okoztak. A november 2-i első forduló urnazárását követően több európai nagyvárosban alakultak ki spontán tüntetések, amelyeket szolidaritási tüntetések követtek az országban. Ezeknek a tüntetéseknek pedig olyan felhajtó ereje volt, hogy tízszeresen visszájára sült el Pontáék terve: egységbe kovácsolták azokat, akik szerint elég a Dâmbovița-parti politizálásból. A határokon túl élők kétszer annyian mentek el szavazni a második fordulóban, és a begyűrűző elégedetlenség egy klasszikus kampánymódszerekkel elérhetetlen méretű mobilizációt eredményezett: 62,04%-os volt a részvétel az első fordulós 53%-hoz képest. Beszédes, hogy még a két székelyföldi, Hargita és Kovászna megyékben is nagyobb volt a részvétel, mint az első fordulóban, amikor két magyar jelöltre is szavazhatott (volna) a tömbmagyarság. De az is beszédes, hogy Kolozs megye úgy nőtt 55,38%-ról 69,56%-ra, hogy az egyetemisták –akikből Kolozsváron van mintegy százezer – négynapos minivakációt kaptak, hogy állandó lakhelyükön szavazhassanak.
A mobilizációban óriási szerepet játszott a Facebook is, ahol Johannis a választások napján előzte le like-számban Pontát, estére pedig már közel 150 ezer like-kal verte. Nem láttam még arra vonatkozó statisztikát, hogy hány állampolgár számára volt ez élete első választása, de úgy gondolom, ez az arány elég magas lenne.
Mi várható?
A vasárnapi elnökválasztás egy igazán jó hírrel szolgált: azzal, hogy nem Victor Ponta lett az államfő.
Klaus Johannis, bár szász, egyelőre nagyobb román, mint a románok. Beszédes, hogy pont a kampányzáró sajtótájékoztatóján énekelte végig a román himnuszt kórusban edződött hangján, mint ahogy az is, hogy következetesen „Kedves románoknak” szólította szavazóit. Szászságából nyilván kihasználta a szászokkal kapcsolatos pozitív sztereotípiákat saját hiányosságai leplezésére (nem lassú, csak megfontolt, mint a szászok; nem buta, csak kimért, mint a szászok; nem gyenge kommunikátor, hanem csak a lényeget mondja el, mint a szászok), de ezt leszámítva nem sok maradt kisebbségi önazonosságából. Külön probléma, hogy azt szajkózza, Románia példamutató a kisebbségi jogok szempontjából, és megoldottnak tekinti a kisebbségi kérdést. Ezzel pedig nyilván nagyon beszűkíti a nemzetközi mozgásteret a kisebbségi érdekérvényesítést illetően. Ki hinné el, hogy egy olyan országban, amelynek egy kisebbségi az államelnöke, nincs minden rendben a kisebbségi jogokkal?
Ami Románia szempontjából azonban ennél fontosabb: tovább folytatódik az a megosztottság, amely egyrészt az intrikák miatt akadályozza a rendszer olajozott működését, másrészt viszont garancia arra, hogy nem lophat az egyik fél mindent szét. Az is valószínűsíthető, hogy egy újabb politikai hercehurca periódusa következik, hiszen az új államfőnek azzal a miniszterelnökkel kell együtt dolgoznia, akit a választáson éppen legyűrt. Victor Ponta ugyanis veresége ellenére miniszterelnök marad, és továbbra is ő az ország messze legerősebb pártjának az elnöke, aki egyelőre csak belülről buktatható meg.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!