2017. december 14. csütörtökSzilárda
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
bpelod.transindex.ro

HAUTE COULTURE

Egy előre megrendelt anyag krónikája

utolsó frissítés: 17:32 GMT +2, 2010. január 6.

A publicisták esetében gyakran felmerül a megrendelésre írt szöveg gyanúja. De mi köze ennek egy ki nem fizetett villanyszámlához?


Mekkora tévedés azt hinni, hogy az újságírók a szabadság bajnokai, akik kizárólag az "ami a szívemen, az a számon" elv alapján írnak. Mi sem áll távolabb a mindennapi munkától, ami határidőkről, a betervezett anyagok gyors legyártásáról, szakmai, formai, etikai, az információk leellenőrzését illető és a szerkesztőségi elvárásoknak való megfelelésről szól.

Most nem a rommagyar, és nem is a román vagy a magyar médiáról beszélek, hanem a sajtó egészéről. Ez a New York Timesnál is ugyanígy van, sőt, még szigorúbban. Persze lehet remek saját ötleteken, értesüléseken is dolgozni, sőt, erre akár többezer eurónyi külön pénzügyi keretet is szánhat a lap, viszont attól a pillanatól kezdve, hogy a téma a szerkesztőség körforgásába került, elvárások tömkelege társul hozzá, amelyeknek meg kell felelni.

És, bár a publicisták általában szabad kezet kapnak a témaválasztásban, de - nos, nem akarok részletekbe menni, de leggyakrabban pont velük kapcsolatban merül fel a "megrendelésre írt" szöveg gyanúja.

Épp ezért szögezném le jó idejében, hogy ez a szöveg megrendelésre készült.


Ennek a történetét mesélem most el.

December 14-én kibányásztam a ritkán ellenőrzött postaládánkból egy felszólítást, amely szerint ha nem fizetjük ki a villanyszámlát, december 16-án kénytelenek lesznek levágni. Nem tévedésről van szó, a számlafizetések nálunk valóban elég kaotikusan zajlanak, amikor időnk van, kifizetjük a felgyűlt számlákat, nem nagyon nézzük, hogy épp minek van határideje. Innen tudom, hogy a záros határidő után többnyire egy hét is eltelik, mire valóban kijön a szerelő, hogy kiszerelje azt a bizonyos biztosítékot.

Elég meglepő módon másnap mégis rászántam magam, hogy elmegyek fizetni. Sorbanállás, még ketten vannak előttem, amikor cseng a telefonom, a lakótársam kérdi, hogy kifizettem-e a villanyt, mert épp most jött a szerelő, hogy levágja. Mire sorra kerültem, a szerelő már mindenféle marasztalás ellenére továbbállt, én pedig már fejben kezdtem írni a balkán-sztorit, és alig vártam, hogy elkezdhessem ecsetelni, hogy a felszólítás szerint leghamarabb másnap vághatták volna le, és hogy mégis, mit képzelnek. Pedig a magyarázat egyszerű: volt


egy még régebbi számla,

amire már egy hónapja megkaptuk a felszólítást, de elmulasztottuk kifizetni. A boríték, amiben érkezett, valószínűleg még mindig az előszobai cipősszekrényen hever, felbontatlanul. Szóval nem az ő túlbuzgóságuk, hanem a mi hanyagságunk állt a háttérben. Ez annyiban volt szerencsés, hogy utálok hivatalnokokkal veszekedni, és ezt most önhibámból megúsztam, viszont az áramgond megoldásában egy lépéssel sem vitt előbbre.

Fotó: <i>flickr, EstherlovesGoo</i>Fotó: flickr, EstherlovesGoo

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy két lakásunk van. Az egyiket, amelyből még nem költöztünk ki, béreljük, abban ugye másnapig nem volt áram, a másikat, amelyikbe még nem költöztünk be, megvettük, de oda még nem kötötték be a gázt és a vizet. A központi fűtéshez áram, gáz és víz kell, vagyis december 15-én mindenhol hideg volt. Komolyan fontolóra vettük, hogy az új lakásban aludjunk, de a kis hőfúvó nem tudta volna kimelegíteni a teret egy este alatt. A megmentő ötlet végül az új lakást "finiszáló" sráctól jött, aki azt javasolta,


kérjünk kölcsön áramot

a szomszédoktól. Kaptunk egy húszméteres hosszabbítót is tőle, mert az áramhoz ez is kell, és eldöntöttük, hogy technikai okokból nem próbálkozunk a négy emelettel feljebb lakó kedves néninél, akivel közös macskaimádatunknak köszönhetően ismerkedtünk meg, hanem inkább a szemben lévő lakást bérlő lányokkal ismerkedünk egy kicsit.

Be is kopogtunk, egy nagy köteg kábellel a kezünkben, és, miután meggyőződtek, hogy nem hittérítők kéreznek be este kilenckor, szívélyesen felajánlották a dugaszukat. Kábel ablakon ki, másik ablakon be, és már duruzsol is a kazán. Aztán a hűtő is, sőt,


még egy állólámpára is futotta.


Csakhogy a lányokról tudni kell valamit. Jobban ismernek minket, mint mi őket, így amikor ismét bekopogtam megköszönni a segítségüket, valami olyasmit mondtak, hogy ha írok róluk egy glosszát, az elég lesz. Így jár, aki szüretről, tízéves találkozóról, lagziról ír néhanapján.

Másnap, amikor már áramunk is volt, egy üveg vörösborral próbáltam kiváltani a glosszaírást, de persze ezt nem mondtam el nekik, így nem is jött be. Mert azóta is mind ott vackolódik bennem, hogy tartozom valamivel, amit


le kell tudnom előbb-utóbb.

Az újév kezdete pedig pont jó az előző évről elmaradt adósságok törlesztésére, úgyhogy tessék, itt van, még ha ez nem is glossza, letudtam a megrendelt anyagot. Zavaró, hogy mennyivel kényelmesebb volt megrendelésre írni, mint találni egy saját témát, kibontani, érvelni, szempontokat keresni, de fogjuk rá az évkezdésre.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!