Előbbre visz-e a nagy közös autonómiaharc?
Balázsi-Pál Előd utolsó frissítés: 12:07 GMT +2, 2018. január 11.A napnál világosabb, hogy az autonómiát Romániában nem lehet kiharcolni. Viszont idővel fel lehetne építeni, ha nem a megnevezésre, hanem a tartalomra koncentrálnánk.
Az egyik az érezhetően kedélyes hangulat, amely a Kelemen-Biró-Szilágyi triót körbelengte, amelyben még a kritika is inkább csak csipkelődésnek hatott. Nyoma sem volt annak a feszültségnek, amely mondjuk azon a közel tíz évvel ezelőtti sajtótájékoztatón volt kézzel tapintható, amelyen Markó Béla és Tőkés László bejelentette a közös EP-listát, az úgynevezett összefogás listáját. Ez mindenképp egy pozitív fejlemény, kétségkívül jó az, ha vannak olyan témák, amelyek mentén hajlandóak egy asztalhoz ülni a pártvezérek.
A másik dolog, ami feltűnt, már nem ennyire pozitív, ez pedig az az érzés volt, hogy ez az egész mennyire fölösleges. Mintha nem egy komoly súllyal bíró bejelentés történne, hanem a pártvezérek csak azért ültek volna egy asztalhoz, mert így év elején úgysem történik semmi, és milyen jól be lehet kerülni ilyenkor a médiába.
Ez messzemenőkig sikerült is, persze a román politikai szereplők hathatós közreműködésével, akik elismételték ugyanazokat a hülyeségeket, amelyeket szoktak. De hát pont ettől volt ez a fölöslegesség-érzésem. A magyar politikusok elmondják ugyanazt, amit szoktak, a románok ugyanúgy reagálnak, ahogy szoktak, és ennek az égvilágon semmi köze nincs a párbeszédhez.
A kétezres években még csak-csak érthető volt, hogy az erdélyi magyar pártok az autonómiázásban próbálták túllicitálni egymást (láthatjuk, milyen eredménnyel), de ha valamit megtanulhatott volna a politikai osztály az elmúlt évtizedben, az pont az, hogy az autonómiázással nem jutunk egyről kettőre. Ha van egy téma, amiről nem lehet reális párbeszédet folytatni a román politikummal, az pont az autonómia.
A baj pedig nem csak annyi, hogy egy helyben topogunk, max azt mondhatjuk, hogy a majdani, nagy erdélyi magyar közös buksiösszedugásból születő autonómiaelképzelésnek már nem 5, hanem akár 6 százalékos támogatottsága is lehet. És a baj nem is magával a dokumentummal van, amely egy korrektül megírt, az erdélyi magyarság minden szegmensének válaszokat adó dokumentum lett, még akkor is, ha nem tartalmaz megvalósítási tervet, határidőket. A baj azzal van, hogy miközben tudjuk, hogy van egy szó, amely ellehetetlenít mindenféle érdemi párbeszédet, mi mégis pont arról az egy szóról akarunk párbeszédet folytatni.
Valahogy úgy látom, hogy minél többet beszélünk a területi autonómiáról, annál inkább csökkentjük a kulturális autonómia megvalósulásának esélyeit. Úgy érzem, a politikusaink az ellenkezőjét teszik annak, amit tenniük kellene: nem az autonómia varázsszava mögé kellene besorakoztatniuk minden, az erdélyi magyarság számára fontos törekvést, hanem pont hogy szétszedni kéne az egészet, és megnézni darabjaira bontva, hogy mi valósítható meg belőle, és hogyan. Elemeire bontva a három autonómiatípusban számos olyan elemet találhatnának, amely nem megy szembe a román politikai logikával sem, sőt, különböző érdekcsoportok számára kedvező is lehet.
El kellene felejteni az autonómia szót, és el kellene kezdeni építgetni az elemeit. Megnézni, hogy az oktatás, kultúra és tájékoztatás terén melyek azok a lépések, amelyek a kisebbségi intézmények nagyobb önállósága irányába visznek. Melyek azok a jogkörök, amelyek átruházhatóak megyei vagy helyi szintre annak érdekében, hogy a magyar nyelv a románnal egyenértékűként legyen használható az adott településen, megyében. Hogyan vihető tovább a pénzügyi-gazdasági decentralizáció (vagy hogyan kezdhető újra).
A napnál világosabb, hogy az autonómiát Romániában nem lehet kiharcolni, sem most, sem a belátható jövőben. Viszont idővel fel lehet építeni, ha nem a megnevezés, hanem a tartalom a fontos. Valóban, elképzelhető, hogy soha nem jutunk el addig a pontig, amikor száz százalékban megvalósul az eredeti elképzelés, nem lesz regionális hivatalos nyelv a magyar, és nem alakul meg a székely parlament. De legalább lépésről lépésre közelebb juthatunk a lényegéhez, ahelyett, hogy helyben topognánk még egy-két évtizedig.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!