A kultfővárosi címet nem lehet elveszíteni
Balázsi-Pál Előd utolsó frissítés: 14:32 GMT +2, 2016. szeptember 20.Az Európa Kulturális Fővárosa címet nem lehet elveszíteni, csak elnyerni. És az is nyerhet, aki nem nyeri el a címet.
14 romániai város szállt versenybe a címért, és közülük értelemszerűen csak egy nyerhetett. És azok a városok jártak jól, amelyek az indulás mellett döntöttek, mert ezek voltak azok a városok, ahol a kudarctól való félelmen, esetleg a polgármester rövid távú politikai céljain felülemelkedett a tenni akarás. Ezek azok a városok, amelyek a pályázat mellett kulturális stratégiát írtak és fogadtak el, azok a városok, ahol beindult egyfajta együttműködés a kulturális intézmények, a civilek és a hivatalok között. És azok a városok, amelyek elég bátrak voltak ahhoz, hogy szembenézzenek saját problémáikkal, és megpróbáljanak nem szokványos válaszokat adni rájuk. Persze, ez utóbbi nem mindenkinek sikerült maradéktalanul.
A cím odaítélésekor nagyon sok szempontot vesz figyelembe a zsűri. Elsősorban nem azt várják el, hogy a város 2021-ben ugyanazt csinálja, mint most, csak több pénzből. Tehát nem elég az, hogy a városnak pezsgő kulturális élete van. Sőt: a zsűri arra kíváncsi, mi az, ami nincs, de lesz – vagyis kulturális szinten mi újat hozna a kultfőváros. Továbbmegyek: nem elég, ha vannak szép új elképzelések. A zsűri tudni akarja, van-e lehetőség a megvalósításukra kultfővárosi mértékkel számolva – azaz a városnak kapacitása megfelelő minőségben megszervezni ezeket a programokat, van-e tapasztalata a nemzetközi rendezvények megszervezésében, van-e megfelelő infrastruktúrája – azaz oda tud-e jutni az érdeklődő, lesz-e szálláshelye stb. – és intézményi háttere. Meg persze megvan-e a megfelelő elhivatottság a városvezetés részéről.
Ráadásul az sem elég, ha sok jó elképzelés van arról, mit kellene csinálni, ugyanis egyfajta koherenciája is kell legyen a programnak, az egyes rendezvényeknek illeszkedniük kell a projekt egészébe. A projekt egészének rendezőelve pedig az, hogy milyen problémákkal küzd az adott város, és milyen módon jelenthetnek a tervezett kulturális beavatkozások megoldásokat ezekre a problémákra.
Azzal, hogy Kolozsvár szembenézett a problémáival, a töredezett, párhuzamos világokban élő társadalmával, a pataréti helyzettel, a román-magyar ellentétekkel vagy a Szamos-part kihasználatlanságával, már nyert a város. Mert ezekkel a problémákkal nemcsak pár kultúrember nézett szembe, hanem a városvezetés is felvállalta őket szépítgetés nélkül. Másképp esélye sem lett volna Kolozsvárnak döntőbe jutni sem, márpedig itt ennél sokkal több történt. Amit a színfalak mögül tudni lehet, az az, hogy nagyon szoros verseny alakult ki Kolozsvár és Temesvár között a végső döntés napján.
Az egyik legfontosabb szempont, amit a zsűri figyelembe vesz a pályázatok esetében, az az, hogy melyik városnak lehet nagyobb szüksége a címre. Ez egy látszólag egyszerű, de valójában nagyon komplex kérdés, mert egyszerre kell mérlegre tenni a pályázatban foglaltakat, az ott azonosított problémákat és az azokra elképzelt megoldási lehetőségeket, azt, hogy a városon belül milyen impaktja lenne a kultfővárosi címnek, azt, hogy ez mennyire befolyásolná a város külső megítélését az országon és Európán belül.
És most emelje fel a kezét, aki úgy gondolja, hogy Kolozsvárnak (az összes reális problémájával együtt) nagyobb szüksége van az Európa Kulturális Fővárosa címre, mint Temesvárnak. Én nem emelném fel a kezem erre a kérdésre. Temesvár az utóbbi időben mintha megtorpant volna, eltűnt volna kicsit, veszített volna vonzerejéből. Ha a zsűriben ültem volna, és ez lett volna a döntő kérdés, kolozsváriként is azt mondtam volna, most Temesvárnak van szüksége egy nagy löketre.
Valószínűleg hasonlóan gondolkodott Corina Suteu kulturális miniszter is, akinek az eredményhirdetést követő Facebook-bejegyzéséből egyértelműen kiderül, hogy hova húzott a szíve:
Amivel nem is lenne semmi baj, ha a verseny lebonyolítója nem a kulturális minisztérium lenne, és nem a minisztérium jelölné a két romániai tagot a 12 fős nemzetközi zsűribe. Nem azt állítom, hogy a miniszter beleszólt volna a döntésbe, de azért itt minimum egy kommunikációs bakit elkövetett: okosabb lett volna részéről priviben gratulálni munkatársainak.
De maradjunk inkább a tényeknél: nem Kolozsvár vesztette el a kultfővárosi címet, hanem Temesvár nyerte meg. Ez nem az a verseny, amelyben szégyen lenne nem nyerni - gondoljunk csak bele, mekkora nyereség volt például Nagybánya számára az, hogy egyáltalán döntős lett -, hanem egy olyan verseny, amelyben 14 város tanult nagyon sokat önmagáról, nézett szembe saját problémáival és korlátaival, és alkotott egy elképzelést a jövőjéről. Hogy az ebből adódó lehetőségekkel melyik városok tudnak/fognak élni, az a következő öt évben kiderül. Kolozsvár dolga pedig nem az lesz, hogy Temesvárral versenyezzen kirakatrendezvényekben, hanem az, hogy megoldja a saját problémáit, mert így kerülhet közelebb ahhoz, hogy a kultúra városává váljon.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!