2017. október 19. csütörtökNándor
14°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
bpelod.transindex.ro

KASTÉLYNAPOCA

10 ok, amiért szerettem az Electric Castle-t

utolsó frissítés: 11:09 GMT +2, 2014. június 25.

Soha nem gondoltam, hogy egy elektronikus zenei fesztiválon sírni fogok (és nem bánatomban). Mi a bonchidai siker titka?

Régi fesztiválozó vagyok. Igaz, többnyire belülről, szervezőként szoktam látni az erdélyi rendezvényeket (Erdélyi Diáktalálkozó 2001-2002, Tusványos 2001-2006, Félsziget 2005-2013), viszont a Szigetnek és a Bestfestnek is gyakori vendége vagyok. De be kell vallanom, ilyen jól rég éreztem magam (mit rég? ejsze' soha!), mint az idei Electric Castle-en. Úgyhogy megpróbálom összefoglalni, mi tetszett, és miért.


1. Mert nem elégedtek meg a tavalyival

Az Electric Castle 2013-as, első kiadása igazán jól sikerült. A fesztivál híre szájról szájra terjedt tovább, és borítékolható volt, hogy idén többen lesznek. Az EC szervezői alkalmazhatták volna a tavalyi forgatókönyvet, majd karba tett kézzel várhatták volna a kitóduló embertömeget. Szerencsére nem ezt tették: javítottak az apró hibákon, újratervezték a fesztiválterületet, hogy több ember férjen el, extra kényelmet biztosítottak a fesztiválozóknak, és minden egyébbel rápluszoltak egy picit a tavalyi évre. Igaz volt, amit ígértek: az EC nagyobb, jobb és erősebb volt idén.

Fotó: Electric Castle


2. Mert adtak a kinézetre

Az Electric Castle-nek tavaly sikerült eladnia egy álmot, amit aztán valósággá is váltott, és most következetesen folytatták ezt az utat. Ami nem könnyű: a szponzorok mindig több megjelenést akarnak, ennek ellenére sem a plakátok, sem a helyszín nem az ő logóikról szólt. A fesztivál nem a szponzorokat, hanem önmagát brandingelte (lásd a világító Electric Castle feliratot a Dance Garden színpadán, vagy az óriási EC betűket a szombat esti nagyszínpadi showban), a teljes fesztiválkép egységes volt, az építmények és bútorok szinte kivétel nélkül fehérek voltak (egy részükhöz a Becks fehér sörösládáit használták).

Fotó: Electric Castle


3. Mert tanultak a hibáikból

Ha valami nagyon nem tetszett az első kiadáson, az az volt, hogy egyszerűen nem volt hova leülni. Néha azért a legaktívabb fesztiválozóknak is jólesik megpihenni kicsit két ugrabugrálás közt, nem is beszélve a fesztiválozóknak arról az alfajáról, akik inkább beszélgetni járnak az ilyen rendezvényekre, mintsem bulizni (igen, ilyen is van, jellemzően a 30 fölöttiek körében gyakori). Idénre nemcsak az ülőhelyek számát növelték meg jelentősen, hanem a “fekvőhelyekét” (függőágyak, babzsákok, baldachinos heverők) is megduplázták.

Fotó: Gál László


4. Mert figyeltek a közönség jelzéseire

A buszozás folyamatos problémaforrás volt, de a szervezők ezt is napról napra egyre jobban menedzselték: első éjszaka még mindenki gyúródott a megállóban behúzó busz ajtajához, a második éjszaka már sorba terelték az utasokat, a harmadik éjszakára pedig már kordon is került, hogy ne lehessen csak úgy megelőzni a sort. Utolsó éjszaka pedig már mintha kevesebbet is kellett volna várni az indulásra. És tudom, hogy ez azért történt így, mert meghallgatták a jelzéseket.

Fotó: Gál László


5. Az élőzenekarok miatt

Egy elektronikus zenei fesztiválon nem számít alapkövetelménynek az élőzenekarok felvonultatása. Rövid távon nem is nagyon éri meg: egy DJ-set többnyire jóval kevesebbe kerül, mint ugyanaz élőzenei felállásban, miközben az élőzene nem hoz nagyobb közönséget. A hangulaton viszont rengeteget dob, ha az a basszusfutam a szemünk láttára születik, ha az a ritmus előttünk áll össze, és főleg, ha az énekes csak úgy, csak ránk mosolyog. Az Electric Castle-en pedig ebből is kaptunk bőven, minden este legalább három élőzenekar vonult színpadra, és rendszerint ezek a fellépések maradtak a legemlékezetesebbek. Egyébként pont ez az, amiért középtávon mégis megéri a DJ-setek helyett ezt választani.

Fotó: Balázsi-Pál Előd


6. Mert el tudták adni a headlinereket

Valljuk be őszintén: az EC idei headlinerei közül egyik sem volt az az átütően nagy név. Rusko az lett volna, de a szervezők pechjére ő utolsó pillanatban, egészségügyi okokból lemondta a fellépést. Miért gondolom így? Mert a Die Antwoordot nem lehet és nem is kell igazán komolyan venni. Amit ők csinálnak, az egy műfajparódia, amely lehet bármennyire eredeti, de ha tisztában vagyunk vele, hogy ez számukra sem egy teljesen komoly dolog, akkor mi sem tudunk önfeledten bulizni rá. A Thievery Corporation kábé tíz-tizenöt évvel ezelőtt számított fontos zenekarnak, Bonobo pedig nagyon rétegzenét csinál. Ráadásul mindkét előadó jócskán visszavesz a tempóból az előttük és utánuk színpadra lépőkhöz képest, ez a ritmusváltás pedig akár punnyadáshoz is vezethet. És végül Dub FX: ő már túl sokszor járt Erdélyben ahhoz, hogy szenzációnak számítson. Mindezzel együtt a közönség szépen kigyűlt mind a négyük fellépésére, és még tetszett is nekik, amit láttak-hallottak. Nem azért, mert ennyien ismerték vagy szerették őket, hanem mert bíztak abban, hogy ha a szervezők azt mondják, ezek fontos előadók, akkor azok is lesznek. És szerencsére nem kellett csalódniuk.

Fotó: Gál László


7. A helyi tehetségek felmutatásáért

A programot számos helyi dj színesítette, de a nagyszínpadra is jutott a helyi előadókból: Grimus, Notes & Ties, Stereotrombone, Shiver, Pop Killers. És egy pillanatig sem éreztem azt, hogy mellékszereplők lettek volna valaki más filmjében.

Fotó: Gál László


8. A szombat esti showért

Nem tudhatom, hogy az ötlet magától jött-e, esetleg a tavalyi Szigetet záró David Guetta-show vagy a Tomorrowland adta, de kellett némi bátorság ahhoz, hogy egy újabb drága előadó helyett a vásárhelyi Shivernek adták a szombati főműsoridőt, és a megspórolt pénzt a látványra költötték. A helyzet alulértékelésének számítana azt mondani, hogy bejött nekik: ez volt a legőrültebb buli a négy nap alatt.

Fotó: Electric Castle


9. Mert lehetett sírni is

Eddig nem gondoltam volna, hogy egy electro-fesztiválon ezt is lehet. Aztán a Thievery Corporation-ön összejött elég sok embernek. A Bonobón dettó. Nekem teljesen rejtélyes, számomra is megmagyarázhatatlan okból a Suie Paparude Cu zâmbetul pe buze-jén sikerült. És annyira jólesett kiengedni, hogy aztán már nem is zavart, ha esetleg más is látja.

Fotó: Gál László


10. A civilizált közönségért

Az, hogy ott van sok ezer ember, és még éjjel háromkor is ritkán látni túlrészegeket, árokba borulva horkolókat, az, hogy a sorban civilizáltan állva várják, hogy kiszolgálják őket, az, hogy mosolyognak, hogy előzékenyek, hogy elnézést kérnek, ha ráléptek a lábadra, hogy egy fesztiválozó sem mondja azt, hogy nem nyilatkozik a sajtónak, hogy az emberek többsége nem szemetel, de ha mégis, akkor valaki felszedi utána. Ilyen emberek közé érdemes fesztiválozni járni.

Fotó: Gál László


Hogy mit nem szerettem? Nem fogom pontokba szedni, csak felsorolom, a jobbítás szándékával: jó lett volna legalább egy nagy terasz, ahol nyugisan lehet árnyékban ülve sörözni és beszélgetni (a mesterséges árnyékolókból túl kevés volt összességében, ami csak azért nem tűnt fel, mert keveset sütött a nap); azt, hogy cigarettát is csak tokenre akartak adni; azt, hogy a buszos rendszer nem mindig működött optimálisan, a sofőrök nem igazán tudták, mi a dolguk; hogy a Marlboros építmény tetejéből tilos volt fotókat készíteni; azt, hogy az esti órákra a vécéknél kifogyott a kézmosásra szánt víz; azt, hogy abszolút nem fordítottak figyelmet a többnyelvű kommunikációra. De nem akarom negativistán zárni, úgyhogy nézzétek meg ezeket:








Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!