A NORMALITÁS HATÁRA
A szakállas nőről, aki nem nő, és nem is szakállas
Balázsi-Pál Előd utolsó frissítés: 01:26 GMT +2, 2014. május 15.Két dolog idegesített a szokásosnál is sokkal jobban a hétvégi Eurovízió döntő kapcsán: az egyik, hogy egy szakállas nő nyert, a másik, hogy ez milyen hozzászólásokat váltott ki az internet harcosaiból.
Két dolog idegesített a szokásosnál is sokkal jobban a hétvégi Eurovízió döntő kapcsán: az egyik, hogy egy szakállas nő nyert, a másik, hogy ez milyen hozzászólásokat váltott ki az internet harcosaiból.
Miért bosszant, hogy egy szakállas nő nyert? Mert nem szakállas – illetve pelyhedzik ott valami, de a java az bizony festék, színpadi smink. És mert nem nő. Hanem egy polgárpukkasztás, megdöbbentés és figyelemfelkeltés céljával megkomponált brandelem. Ha egyszer láttad, nem felejted el. Attila azt mondja, ő még nem látott ilyent, hogy valami ennyire mű legyen: két szóban határozunk meg valakit, és
a kettőből egyik sem igaz.
Hogy mit énekelt? Azt könnyű volt elfelejteni, de hát nem mindegy? Amúgy sem csak azok mondanak most véleményt róla, akik végignézték a műsort.
A Conchita Wurst művésznevű előadó szándékát, hogy lerombolja az előítéleteket, nem vonom kétségbe. Ahogy a rá szavazók céljait sem. Ez egy ritkán adódó alkalom lehetett az LGBT közösség számára is arra, hogy megmutassa erejét, anélkül, hogy utcára kellene vonulnia, és esetleg vállalnia kellene az ezzel járó következményeket. (Nem azt állítom, hogy csak melegek szavaztak rá, de meggyőződésem, hogy nagyon nagymértékben kivették részüket az eredményből.)
Csakhogy a Conchita Wurst jelenség nem előítéleteket rombolt, hanem
előítéleteket épített.
Egy pár perces produkcióban megmutatott kábé mindent, amitől a konzervatívabb beállítottságú emberek frászfenét kapnak. Megtestesített egy csomó előítéletet, ami a melegekkel kapcsolatos, és miközben show-jával azt az üzenetet próbálta átadni, hogy az teljesen mellékes, hogy az ember hogy néz ki, pont hogy a kinézetével magyarázható az általa begyűjtött szavazatok többsége.
De hogy ebből az egészből milyen messzemenő következtetéseket próbálnak levonni az emberek, az már
túlmegy az ésszerűség minden határán.
Az egyik gyakran elhangzó vélekedés szerint Európa jelesre vizsgázott toleranciából. Ezt sajnos elég gyorsan meg lehet cáfolni. Ha a közönségszavazat lenne a tolerancia mérőeszköze, akkor ugyanis nyugodtan hátradőlhetnénk, hiszen Európa egyik legtoleránsabb országában élünk: Romániából a legtöbb közönségszavazatot a Magyarországot képviselő félvér énekes kapta (akit bőrszíne miatt sokan támadtak Magyarországon is), a második pedig az Ausztriát képviselő szakállas nő lett. Mivel az ország toleranciaszintjét saját bőrünkön tapasztalhatjuk, elég nyilvánvaló, hogy nem egy általános nagy toleranciahullámról beszélhetünk, hanem inkább az van, hogy a szavazás kimenetelét két kisebbség befolyásolta döntő módon.
A másik véglet, amikor Európa elkorcsosulásáról, a liberalizmus fertőjéről meg hasonlókról szónokolnak kommentelők, és néha még újságírók is, ugyanennyire túlzó. Ha visszaemlékezünk, hogy néhány évvel ezelőtt Dana International is nyert Eurovíziót, vagy hogy pár éve egy finn szörnymetál zenekar győzedelmeskedett, akkor azért elég világosan látszik, hogy az Eurovízió nem egy mértékadó mutatója annak, hogy mi a közhangulat, merre tart kontinensünk. Aki azon aggódik, hogy egy szakállas hölgy látványa megárt a gyerekének (azért az is izgi, hogy tapasztalatom szerint ez leggyakrabban pont azokban szokott fölmerülni, akiknek épp nincs olyan korú gyerekük, akinek ez árthatna – a gyakorló szülők jajveszékelés nélkül kezelni tudják az ilyen problémákat), az azt is gondolja végig, jobb lesz-e attól a gyerekének, hogy a szülei homofóbiájával, gyűlölködésével szembesül az interneten.
Ebből az egész szakállas nő-hisztiből egyvalaki jött ki jól csupán, és az az Eurovízió, amely most azt a látszatot kelti, hogy még mindig releváns, fontos, a közbeszédet meghatározó tényező.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!